Hírek

Nyárbúcsúztató fúvószene a pápai kastélyudvaron

Mozgalmas és felettébb sikeres nyár van Pápa Város Fúvószenekara mögött, hiszen számtalan fellépéssel, valamint nagyszabású nemzetközi fesztivállal ünnepelték újjáalakulásuknak 70. évfordulóját.

Az Esterházy-kastély udvarán azonban a Legyen tánc! című nagykoncertjük a zord időjárás miatt két héttel ezelőtt elmaradt. Így a közönségnek az augusztus 26-ai nyárbúcsúztató előadás kicsit kárpótlás is volt, melynek során az elmúlt hónapok repertoárjából hallhatott válogatást a több száz fős publikum.

– Az elmaradt nagykoncertünk programjából is átemeltünk néhány dalt a mai műsorra – nyilatkozta a nyárbúcsúztató koncert előtt Horváth Adrián, Pápa Város Fúvószenekarának karnagya. – Műsorunkban a nyáron már játszott dalaink is szerepelnek, így a ma esti program igazi válogatás lesz. Felcsendül a közönség által nagyon kedvelt albán tánc, valamint a Concerto d’Amore is, amely nyári fesztiválunk egyik nagy sikere volt – tette hozzá a karnagy.

A nyárbúcsúztató fúvóskoncertre teljesen megtelt az Esterházy-kastély meseszép udvara, a közönség sokszor ovációval és hangos tapssal díjazta a pápai fúvósok nívós előadását. Ezen az estén adták át a zenekar által alapított két kitüntetést is, amiket Mógor-Schmidt Katalin, a Pápai Fúvósok Egyesületének elnöke és Horváth Adrián nyújtott át.

2016-ban az együttes örökös tagjának Kis Sándor harsonást választották. A tapasztalt muzsikus 14 éves korában ismerkedett meg a harsonával, amikor bátyja unszolására ellátogatott egy zenekari próbára. Később hat évig tanult zeneiskolában, majd katonaévei alatt a székesfehérvári honvéd zenekar harsonása volt. Leszerelése után Pápán folytatta a zenélést, a városi fúvószenekarnál eddig nyolc karnagyot ismert meg. A zenekari próbákon és fellépéseken szívesen segít a fiatalabb zenészeknek a beilleszkedésben, a darabok tanulásában. Szereti a mókát és a szórakozást, 2006-ban a város Pro Cultura-oklevélben részesült.

Ebben az évben a fúvószenekar tiszteletbeli tagja lett Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara. Az 1995-ben alakult énekkar tagjai a város és a környék énekelni szerető, értékes kórusmuzsikát kedvelő lakosai. Létszámuk 40-45 fő, és kötelességüknek érzik a népdalok, népdalfeldogozások előadását, ugyanakkor szívesen éneklik régi és mai korok külföldi szerzőinek műveit is. A Bárdos vegyeskarnak a megalakulás óta Fehér Ferenc a karnagya. Több alkalommal léptek fel a pápai fúvósokkal, a legnagyobb sikert az ABBA-show jelentette, de bekapcsolódtak a Csináljuk a fesztivált! jubileumi programjaiba is.

A nagy sikerű nyárbúcsúztató koncert zárásaként kétszer is visszatapsolták Pápa Város Fúvószenekarát, akik ráadásként a C-moll csárdást, valamint a Magna Cum Laude slágerét, a Pálinka-dalt is eljátszották.

A pápai fúvósokkal ősszel találkozhatunk majd a helyi borfesztiválon, és a környező településeken is lesznek fellépéseik. Újévi koncertjükre pedig mindenki által jól ismert magyar könnyűzenei dalokkal készülnek, amely több évtizedet ölel át Máté Pétertől kezdve egészen Auth Csilláig.

 Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..