Hírek

Három kategóriában is minősül a móri fúvószenekar az elkövetkező napokban.

A párját ritkító teljesítményről Grell Norbert, a zenekar mögött álló alapítvány elnöke nyilatkozott a feol.hu-nak (az eredeti cikk itt olvasható: http://feol.hu/)

– Nagy eseményre készül a Móri Ifjúsági Fúvószenekar. Öt évenként minősülnünk kell ahhoz,hogy méltán képviselhessük városunkat és hazánkat a hazai és külföldi fesztiválokon.

Hazánkban egyedülállóként három kategóriában tesszük ezt meg, köszönhetően Acsai Sándor karmesternek, aki 35 éve létrehozta a zenekart, és azóta is megszállottként dolgozik. Továbbá az egyesület elnökségének,tagságának és a további támogatóinknak, akik segítik a megfelelő feltételeket biztosítani. A Pászti Miklós zeneiskola vezetése,tanárai kiváló munkájának köszönhetően a zenekar utánpótlása is megoldott – mondta el Grell Norbert.

A móri fúvósok először német nemzetiségi és koncertfúvós kategóriában minősülnek, a minősítő hangverseny november 19-én, 18 órakor lesz a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban.

Január 21-én pedig, ugyancsak a móri szabadidőközpontban – a show kategóriában történő minősítő koncert keretében – egy musical mutatnak be.

A zsűri tagjai: Szabó Ferenc Hidas Frigyes-díjas karmester, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének tanára, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke (ő lesz a grémium elnöke), Dohos László nyugállományú ezredes, Liszt-díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség tiszteletbeli elnöke, valamint Bán László karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja.

B. Kiss László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..