Hírek

Töretlen népszerűség övezi Pápa Város Fúvószenekarát

Pápa – Évről évre hatalmas siker Pápa Város Fúvószenekarának újévi fúvósshow-ja. Idén a fúvósok 2017. január elsejei koncertjük után ráadásként 6-án és 7-én is telt ház előtt léptek fel a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében.

Ezúttal az elmúlt ötven év magyar könnyűzenei sikerdalai szólaltak meg a színpadon, így hallhattuk Horváth Charlie, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Presser Gábor, a Bon-Bon és a Hungária megaslágereit is. Ebben az évben a fúvósokkal közösen lépett fel egy kiváló pápai zenekar, a Rolling Up is, az est házigazdája pedig László Katalin és Móczár Bence volt.

– Az elmúlt ötven év magyar könnyűzenei dalaiból válogattunk ezúttal, azokból a szerzeményekből, amelyek igazán népszerűek voltak és jól is lehet hangszerelni őket – mesélte a Naplónak Horváth Adrián, a Pápa Város Fúvószenekarának Prima-közönségdíjas karnagya. – Ebben az évben lenne Máté Péter hetvenéves, ezért a műsor első felében néhány dalt játszunk tőle.

Hagyományosan fellép velünk Ekanem Bálint Emota, akinek a javaslatára Puskás Péter is csatlakozott 2017-es újévi koncertünkhöz. Több duettet is énekelnek együtt, ami nagyon szerencsés, mert Bálint hangja bariton, Péteré pedig tenor. Nagyon könnyű velük együtt dolgozni, hamar felvették a ritmust, figyelnek rám és én is figyelek rájuk.

A zenekar Horváth Adrián karnagy vezetésével a 2017-es újévi fúvósshow-jával is emlékezetes zenei élményt nyújtott a közönségnek Fotó: Polgár Szilárd

Egyébként úgy építettem fel a dalok sorrendjét, hogy a koncert végén a nézők úgy menjenek haza, hogy még szívesen maradtak volna – fűzte hozzá mosolyogva a karnagy. Horváth Adriántól megtudtuk, négy hónap munka van a show színpadra állításában. A koncert egyik emlékezetes pillanataként Máté Péter Elmegyek című slágerét Puskás Peti énekelte. A népszerű fiatal énekes-színész szívesen jött Pápára.

– Ilyen nagy fúvószenekarral még soha nem léptem fel, örömmel fogadtam a felkérést. Elképesztően jó hallani, hallgatni őket, élveztem velük a közös munkát, és bízom benne, hogy ők is elégedettek velem. Olyan dalokat énekeltem Pápán, amiket szeretek. A Hungária-számok hozzátartoznak a karrieremhez, hiszen a Megasztárban is ezzel indultam, és az első filmszerepem is a Made in Hungária volt. Máté Péter dalai pe-dig igazi örökzöldek, melyeket hálás dolog előadni – nyilatkozta lapunknak Puskás Péter.

Ekanem Bálint Emota és Puskás Péter Pápa Város Fúvószenekarával

A koncerten a Rolling Up két énekesnője, Orovecz-Dublecz Katalin és Király Mónika is megcsillantotta tehetségét. Pápa Város Fúvószenekara pedig ezúttal is felejthetetlen élményt szerzett a közönségnek. A műsor zárásaként – többszöri ráadás után – a fúvósok a Radetzky-indulóval köszöntek el a nézőktől, akik felállva, vastapssal köszönték meg a varázslatos koncertet.

Polgár Szilárd

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..