Fúvószenekarok találkozója Felsőőrött

A burgenlandi fúvószenekarok évente legalább egyszer rendeznek járási találkozókat. Ezúttal a 65 éves fennállását ünneplő Felsőőri Városi Fúvószenekar volt a házigazda. Június 4. és 5.-én 18 fúvószenekar vett részt a felsőőri Burgenland Csarnokban megrendezett Zenei Fesztiválon.

A kétnapos program szombaton délután keződött meg a zenekarok fogadásával, majd menet- és térzenével. Ezután következett a vendégzenekarok koncertje. Meghívást kaptak stájer fúvószenekarok, de a testvérváros, Szombathely Városi Fúvószenekara is. A járásból többek között a rohonci, pinkafői, wolfaui, városszalónaki zenekarok is itt voltak. A rendezvény csúcspontját a közös együttmuzsikálás jelentette.

02

A zenekarok fellépése egészen az esti órákig folytatódott. „Összesen 18 fúvószenekar lép itt fel, mutatják be repertoárjuk legjavát, hagyományos, ünnepi viseleteikben. A hangulat láthatóan egyre jobb lesz, sokan már táncra perdültek, de ez is volt a célunk, hogy mulatsággal ünnepelhessük jubileumunkat“, mondta el Sebastian Grof, szervező, a felsőőri fúvósok ütőse.

A Felsőőri Városi Fúvószenekarnak jelenleg 65 tagja van, közülük 55 az aktív zenélő tag. Köztük nagyon sok a fiatal, így a felsőőri Gangoly Mátyás is, aki hat éve szaxofonosa a zenekarnak. „Számunkra egyaránt fontos a zene szeretete, de az összetartás is. Jó dolog egy ilyen csapathoz tartozni.

03

Nem marad ki a szórakozás sem, de azért persze sokat gyakorolunk, különösen az évente kétszer megrendezésre kerülő nagy koncertjeink előtt“, mondta el Gangoly Mátyás.

A két legnagyobb koncerten túl – Martini koncert és a Farsangi koncert – a felsőőri fúvósok a város számtalan eseményén is fellépnek, legyen az az Inform megnyitó, a májusfa állítás, kerek születésnapok, a Vereinstrophy vagy a legutóbbi Vásárlók hosszú éjszakája.

A Felsőőri Fúvószenei Fesztivál vasárnap zenés ébresztővel (Frühshoppen) folytatódott.

Forrás: http://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/2778573/

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..