Nemzetközi szinten is az élen a dombóvári fúvósok

IMG_3681

Kategóriájának győzteseként tért haza Ausztriából a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar.

A Kiszler András karnagy által vezetett együttes 2016. július 14. és 17. között vett részt a stájerországi Schladming városában 19. alkalommal megrendezésre kerülő, Közép-Európa egyik legrangosabb szakmai rendezvényén a MID Europe Nemzetközi Fúvószenei Fesztiválon. Az eseményre 10 országból több mint 30 zenekar érkezett.

2016. július 16-án a dombóvári fúvósok Schladming főterén adtak nagysikerű térzenei koncertet, amelyen magyar és külföldi szerzők remekművei csendültek fel. Az igazi megmérettetésre azonban másnap délelőtt került sor, amikor is az együttes 8 másik zenekarral együtt vett részt a CISM nemzetközi ifjúsági fúvószenekari versenyen. A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar C kategóriában indult, közel 30 percet töltöttek a színpadon, ami alatt egy kötelező és egy szabadon választott művet adtak elő. Elsőként Stephan Unterberger Cupido című szenvedélyes nyitányát, majd Balázs Árpád Concertinoját szólaltatták meg.

Dombovar_Hungary-1

Az utolsó akkordot követően a csendet vastaps törte meg. Szerencsére a produkció nem csak a lelkes közönség, hanem az 5 fős nemzetközi zsűri elismerését is elnyerte, így a zenekar 91 ponttal állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára.

A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar karmestere, Kiszler András elmondta, a nemzetközi siker méltó mérföldköve az együttes 10 éves fennállásának.

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter