Szolnok együtt ünnepelt katonazenészeivel

Fergeteges koncerttel ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját június 29-én, szombaton este a Légierő Zenekar – Szolnok. A zsúfolásig megtelt Tiszai hajósok terén több mint két órán keresztül szórakoztatták a közönséget. 

ximg_3699_b_zis_pkh.jpgFennállásának fél évszázados jubileumát ünnepli idén a szolnoki helyőrségi zenekar. Ebből az alkalomból májusban, a bázis napján kollégáik hatalmas tortával köszöntötték a katonazenészeket, majd az évfordulóhoz kötődően a Zrínyi Kiadó a közelmúltban megjelentette Márki Sándor Szabolcs százados Rézangyalok szárnyakon: A katonazene története a Tisza fővárosában című könyvét. Június utolsó hétvégéjén pedig a „születésnapját” ünneplő zenekar több mint kétórás koncerttel ajándékozta meg Szolnok lakóit.

A Tiszai hajósok terét zsúfolásig megtöltő közönség előtt dr. Bali Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese méltatta a helyőrség zenekarának elmúlt öt évtizedes művészeti tevékenységét, majd az emberi erőforrások minisztere nevében dr. Kállai Mária, a térség ország­gyűlési képviselője köszöntötte az együttes tagjait. A kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként adományozott oklevelet Molnár János őrnagy, a zenekar vezetője vette át. Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere pedig díszoklevéllel és emléktárgyakkal gratulált szolnoki kollégáinak a hazai és a nemzetközi fellépéseik alkalmával, az elmúlt évtizedekben elért sikereihez. Levélben köszöntötte a jubiláló zenekart dr. Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

ximg_3678_vip.jpgAz együttest ötven évvel ezelőtt alapítók közül Mazák János, Szabó István, Kalinszky András és Andrássy Kálmán tudott részt venni a jubileumi koncerten. A zenekar érdekében kifejtett áldozatos munkájukért részükre „Veterán hangász” jubileumi díszoklevelet adományozott dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka.

A fergeteges hangulatú hangversenyen a katonaindulók mellett olyan klasszikusok is felcsendültek, mint Gioachino Rossini: Rosina áriája a Sevillai borbély című operából, Erkel Ferenc: Bánk áriája, a Time to Say Goodbye (eredeti címe: Con te partiró), a New York, New York és a Queen együttes We Are the Champions című dala. Vendégművészként Lőrincz Judit, Ress Hajnalka, Solti Ádám és Turpinszky Gippert Béla léptek fel a jubileumi koncerten.

ximg_3676_vip.jpgAz évfordulóra a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a debreceni és a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekarok tagjaival kibővített Légierő Zenekar – Szolnok hangversenyén vezényeltek: Molnár János őrnagy és Márki Sándor Szabolcs százados, valamint az egykori karmesterek, Válóczi Gyula őrnagy, Fejes István nyugállományú őrnagy és Cs. Nagy József nyugállományú törzszászlós. A rendezvényen részt vett többek közt Dohos László nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség korábbi főkarmestere és dr. Bozó Andrea, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal hivatalvezetője is.

***

A Légierő Zenekar – Szolnok 1969-ben alakult, a szolnoki Kilián György Repülőtiszti Főiskola keretein belül, azzal a céllal, hogy a légierő haderőnemet népszerűsítse és a helyőrségben működő alakulatok zenei igényét kielégítse, valamint közvetítse a magyar zenei kultúrát, hidat képezzen a honvédség és a polgári lakosság között. Évente 180-200 katonai és civil rendezvényen vesz részt, ahol a katonazene lehetőségeivel igyekezik hozzájárulni a katonai és a polgári lakosság rendezvényeinek ünnepélyesebbé tételéhez. Hangszerbemutatóik, amelyeket elsősorban az óvodákban, és általános iskolákban tartanak, elősegítik az ifjúság zenei igényének fejlődését. 2017-ben 17 középiskolában adtak ifjúsági hangversenyt azzal a céllal, hogy bemutassák a katonakultúrát a zene nyelvén. A hazai katonazenekari fesztiválok állandó résztvevői.

ximg_3746.jpgKözel ötven év alatt számtalan országban vettek részt nemzetközi katonazenekari fesztiválon, Európa szinte valamennyi országában szórakoztatták a közönséget. 2017-ben a Kazahsztán fővárosában, Asztanában megrendezett világkiállításon képviselték Magyarországot és a Magyar Honvédséget, valamint Jász-Nagykun Szolnok megyét. Hangversenyeinken a hazai és külföldi kortárs zeneszerzők művei mellett szívesen játszanak hagyományos, illetve klasszikus fúvószenét, szimfonikus átiratokat, Big-Band zenét, sőt templomi hangversenyeken is többször közreműködött az együttes.

2001. január 22-én Szolnok közgyűlése a zenekarnak „Kaposvár Gyula emlékére” Kulturális Díjat adományozott, – amely a város legmagasabb kulturális díja – ezzel ismerve el a polgári lakosság és a helyőrségi zenekar közötti kiváló kapcsolatot. Jelenleg a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis keretein belül működik. A zenekart 2017-től Molnár János őrnagy, karmester vezeti.

ximg_4194.jpgFotó: a szerző felvételei

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/116788_szolnok_egyutt_unnepelt_katonazeneszeivel

Megosztás:

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.