A Gödöllői Városi Fúvószenekar és a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar közös koncertje

E14A2935

Február 27-én és 28-án fúvós zenétől volt hangos a Gödöllői Művészetek Háza színházterme, ugyanis két baráti társaság, a Gödöllői Városi Fúvószenekar és a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar egyesített zenekara adott fergeteges koncertet, lenyűgözve a Gödöllői és a Dányi közönséget. A két együttesből összeállított zenekarban összesen 102 zenész lépett fel olyan hangzást biztosítva, mely méltó volt az elhangzott darabok színvonalához. A 27.-i koncertet megismételték 28-án, hogy minden érdeklődő meg tudja hallgatni a két együttes közös produkcióját.

E14A2893c

A két karmester, Ella Attila és Katrin Zsolt felváltva vezényelték a darabokat, melyek között ismert és kevésbé ismert művek is megszólaltak. Elsőként Csajkovszkij Koronázási indulója csendült fel, melyet a mester III. Sándor cár beiktatási ünnepségére komponált 1883-ban. Az ünnepi dallamok után Erkel Ferenc Hunyady László című operájának nyitánya hangzott el, melyet Hidas Frigyes Szvitje követett. Az est első felvonásának zárásaként egy fiatal német zeneszerző, Andreas Ludwig Schulte „Land of Legends” című 3 tételes kompozíciója szólalt meg. A szünet után más jellegű és hangulatú darabok következtek, és a színpadkép is megváltozott, ugyanis filmzenék következtek, melyekhez vetítés is tartozott, ezekhez pedig sötét színpadra volt szükség. Először a „Star Wars” majd az „Utolsó Mohikán” című filmek zenéje szólalt meg, melyeket a „West Side Story” című musical dallamai követtek. A koncert utolsó műsorszámaként Glenn Miller híres dallamai csendültek fel megkoronázva az est hangulatát.

E14A3018

A közönség lelkes tapsa azt jelentette, hogy ráadásra várnak, és mivel két karmester vezényelt a koncert folyamán, így ráadásból is kettő jutott, melyek után a közönség felállva tapsolt, így ünnepelve a két együttest, és így köszönve meg a színvonalas koncertet.

E14A2939

Gödöllő idén ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, a Gödöllői Városi Fúvószenekar pedig fennállásának 25. évfordulóját, a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar pedig a jövő évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. A közelgő jubileumi eseményeknek volt méltó nyitánya a Gödöllői és a Dányi fúvósok egyesített zenekarának koncertje.

E14A3148

Katrin Zsolt

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter